Mi a fontos az életben?

Zsófia Szabina Gávris

(First Folyosó Contest: Third Place)

Azt gondolom, hogy a dolgok, amiket fontosnak találunk az életben szinte folyamatosan változnak, mivel mi is változunk. Ettől függetlenül befolyásolhatják a minket körülvevő tényezők is. Például az emberek, akikkel mindennap találkozunk, az adott családi helyzetünk, a párkapcsolati státuszunk és még sorolhatnám. Ezek mellett függ az életkorunktól is, hiszen amikor még gyerekek/fiatalok vagyunk másként gondolkodunk és vélekedünk ezekről a dolgokról. Egyrészt azért, mert kevesebb az ismeretünk, másrészt nem rendelkezünk még kellő mennyiségű tapasztalattal. Előtérbe helyezzük a szórakozást, barátokat és néha a kicsapongást. Ahogy telik az idő és érettebbé válunk, természetesen változik a véleményünk és a látásmódunk, illetve nyilván mi magunk is. Egyre inkább átértékeljük a dolgokat és felelősségteljesebbé válunk. Előrébb helyeződik a tanulás, a jövőnk, a fejlődés.

Véleményem szerint a fontosnak vélt dolgok sorrendjét a megfelelő értékrend meglétével tudjuk meghatározni. Nagyon sok esetben mérlegelnünk kell és komoly döntéseket kell hoznunk, melyek akkor sikerülnek ha az értékrendünk a helyén van. Pontosan nem tudom mikor, de kialakul bennünk egy igény arra, hogy fontossági sorrendet állítsunk fel a minket körülvevő dolgoknak. Személy szerint nekem ez az igény hamar kialakult, hiszen amellett, hogy évek óta sportolok, a tanulmányi átlagomra is nagy hangsúlyt fektetek. Illetve mindig is szerettem a barátaimmal lenni, így jelenleg is arra törekszem, hogy amikor lehetőségem engedi értékes időt töltsek el velük. A sport, a tanulás és a barátok mellett a családommal és a párommal is rengeteget vagyok, mert elképesztően fontosak számomra. Sokszor elmélkedem a sorrenden amit felállítottam, és rádöbbenek, hogy valószínűleg így a legoptimálisabb. Nem részletezném, mert szerintem ez mindenkinek a saját dolga, viszont boldog vagyok, hogy kézben tudok mindent tartani és ennek köszönhetően úgy érzem, hogy egyre több stabil pont van az életemben.

Összességében úgy gondolom, hogy a prioritás egyéni vonzódás, amit nem befolyásol az, hogy másoknak vagy a többségnek mi a fontos. Mi magunk vagyunk azok, akik ezt befolyásolhatjuk és megváltoztathatunk. E mellett legfőképpen önmagunkra van hatással az, hogy milyen sorrendbe helyezzük a minket körülvevő tényezőket. Szerintem, ha az értékrendünk a helyén van akkor fejlődéshez vezet az utunk. Ellenkező esetben, tapasztalhatók negatív irányba történő változások.

Végezetül kifejezetten fontosnak tartom azt, hogy néha szakítsunk időt arra, hogy magunkba tekintsünk és átgondoljuk az értékrendünket, a döntéseinket és a cselekedeteinket. Olykor a kérdést is feltehetjük magunknak: ”Jó ez így Nekem?”.

A kérdésre a választ pedig valahol a lelkünk mélyén kell megtalálnunk.