Takács Árpád Tas
Éjszaka az erdőben csak egyetlenegy hang volt hallható: Egy alikorn[1] patáinak a puha dobogása, ahogyan a földhöz érve felveri a port a sáros útról. Az alikorn azonban nem utazott egyedül. A nyergében nem ült, hanem trónolt egy lovag. Háta olyan egyenes, mint a fegyelem, melyet képvisel. A tartása azt üzeni, hogy ő nem visel páncélt, hanem ő maga a szigorú és rideg acél megtestesítője. A kardját az oldalán nem csak egy fegyverként hordja, mely több liter vörös vért ontott ki. Emlékeztető az neki, hogy mindennap mégis miért harcol. Minden egyes mozdulata mögött a sok év tapasztalata látszott, azzal a szándékkal, hogy leszámol a világban történő igazságtalanságokkal. Azonban ilyen nagy ambíciókkal is megvoltak a maga elvei: soha nem szúrt hátba senkit, nem kovácsolt előnyt abból, ha az ellenfele pillanatnyilag le volt gyengülve. Ő segített nekik megerősödni, hogy legjobb formájukban mérjék össze mindketten az erejüket. Egy tisztességes küzdelmet akart mindenkitől, egyenesen méltatlannak találta, ha olcsó trükkökkel próbálták legyőzni. Eddigi útja során is sok nehézséggel nézett már szembe, de mindig győzedelmeskedni tudott. Legyenek azok banditák, sötétmágusok, vagy sárkányok. Bekeríthetik, elvehetik a kardját, vagy fentről támadhatnak rá, nem vonul vissza. Amíg az alikorn az oldalán áll, nincsen oka aggódni.
Tudja, hogy az egész életét rábízhatja társára. Ez a kapcsolat kölcsönös, a mitikus lény is így bízik benne. Nem is a lovag talált rá, hanem az állat találta meg őt. Megmentette az életét, nem hagyta, hogy halálra fagyjon azon a hideg estén a befagyott tó közepén. Felvette hátára és elvitte a barlangjába. Szoptatta is anyatejével, saját gyermekeként nevelte fel. Mivel a vérszerintieit elvesztette… Orvvadászok. Az alikorn egy nagyon keresett áru a piacon, mindene felhasználható. A szárnyaitól a szarváig mindenre hatalmas az igény. A véréről és húsáról nem is beszélve. Állítólag, aki megeszi egy alikornnak a húsát, az egyből meggyógyul, egészségesebb is lesz, mint valaha. Vére pedig az egyik legértékesebb folyékony anyag, mivel megfiatalít. A lovag pont emiatt döntött úgy, hogy megvédi az összes még élő, veszélyeztetett alikornt. Főleg azt, aki felnevelte. Azt, aki anyja volt neki mindig is.
Az alikorn hátán utazva a távolba meredt tekintete azt fürkészte, hogy hol találhat újabb eszményeket, amikért küzdhet. Közvetlenül eszményt nem talált, helyette egy ismeretlen illat megérintette a sisak takarta orrát. Egy folyópart mellett haladt át, ahol megpillantott egy fiatal lányt, aki egy lámpaoszlop mellett guggolt, és tartott valamilyen kék kis dobozkát a kezében. Dicső lovagként a nők soha nem keltették fel neki az érdeklődését, épp elég jutalom volt az neki, ha megmenthette őket. Most sem maga a lány teste keltette fel az érdeklődését, hanem ez a különös illat, ami felőle áradt.
A lovag megállította az alikornt. Nem volt rántás, sem porfelhő. Az állat és lovasa egyetlen kőszoborként meredt a lámpaoszlop felé. Odaállt a lányhoz, majd azt látta, hogy kék gőz száll ki a szájából. A lovag egyszerűen lenézett a lányra, ítélkezés nélkül. Az az átható hideg figyelem volt a sisak mögötti tekintetében, amivel egy hadvezér méri fel az ismeretlen terepet. Megvárta még a kék gőz leszáll, keresztülhalad az alikorn lábai között. Csak akkor szólalt meg, amikor a lány tekintete már találkozott a sisakrostéllyal[2].
– Pythia[3] – szólalt meg bizonytalanság nélkül a lovag hangja. – Mit látsz ebben a tüdődből felszabadított ködben? Mit rejt a jövő számunkra?
A lány ujjai megálltak a villogó műanyagon. Nem ijedt meg a lovagtól, nem remegett meg a hangja. Lassú, kimért mozdulattal emelte a vape[4]-et az ajkaihoz, és mélyen letüdőzte a gőzt, miközben tekintetét a sisakrostélyra szegezte. A felmelegített ízes gőzt egyenesen a lovag felé fújta, provokatívan. Nem a jövőről beszélt, hanem a hatalomról.
– A jövőt nem elviselni kell, hanem uralni. – A lány hangja rekedtes, mély tónusú volt a sok év alatt elfogyasztott cigaretta, energiaital, és egyéb kártékony anyagok miatt. Szavai úgy kúsztak végig a lovag páncélján, mint egy sötét, de átölelő rontás. – Ez nem köd, te bolond. Ez az akaratom kiterjedése. Az igazság az, hogy ez neked is jót tenne. Fáradt lehetsz attól a nehéz páncélodtól, amit viselsz. Nem szeretnéd valamivel te is elnyomni a fájdalmadat?
A lovag mozdulatlan maradt, de a sisakrostély mögött a tekintete felerősödött. A lány szavai – bár elcsépeltnek tűntek – a lényegre tapintottak. Valóban nem tudja már, hogy milyen régóta küzd.
– És mi az a fehér vashenger melletted? – kérdezte a lovag, értelmet keresve a tárgy létezésében.
– Ez? – emelte fel a lánya a fehér Monstert. – Ez felpörget, segít elintézni a teendőimet.
A lány kezében tartott fémhenger, melyen három szürke karomnyom vibrált, most nem csak egy italnak tűnt, hanem a felkínált megváltásnak. A lány tekintete, melyen a közöny és a kéjvágy keveredett, a lovag testére szegeződött. Lila, hosszú műkörmös ujjaival felnyitotta az energiaitalt a lovagnak. A lovag átvette a lánytól a mágikus italt. Először alaposabban szemügyre vette, majd az orrához tartotta, hogy megszagolja.
– Azt mondod Pythia, ha ebből iszok gyorsabb leszek?
– Igen – válaszolt neki a lány kuncogva, egy széles mosollyal az arcán.
A lovag habozott. Az alikorn szomorúan horkantott egyet, s a lovag érezte a lábai között az állat remegését. De a kíváncsiság, a legemberibb mocsok már ott lüktetett a páncél alatt. Úgy hitte, ha megízleli „Pythia” italát, akkor jobban fogja tudni teljesíteni lovagi kötelességeit…
Azóta a sorsfordító nap óta mindig egy 500 ml-es Monster energiaitalt elfogyasztva veti bele magát a csatába. Az energiaital valóban felpörgette. Erősebbnek, magabiztosabbnak és még tisztábbnak érezte magát, amikor azt elfogyasztva harcolt. A vállalat meg is kereste, hogy nem szeretné-e őket promotálni. Végtelen mennyiségű energiaitalt kapott volna tőlük, azért cserébe, hogy az alikornra rábillogozzák[5] a márka jelét. Gondolkodás nélkül nemet mondott erre. Számára az alikorn volt a legszentebb állat, főleg az, amelyik felnevelte.
Egy újabb vértizzasztó összetűzése után a lovag a sebeit ápolgatta. Az alikorn hátának támaszkodott, aki a földön feküdt és éppen aludni próbált, akárcsak egy kutya, aki mindig gazdája mellett van jóban-rosszban. Amíg sebei kötözésével volt elfoglalva, újra feltűnt a lány. Széles mosollyal közelített a lesérült lovag felé, aki most nem viselte mellvértjét, csak a sisakját. Leült elé, és szemtelenül kérdezgetni kezdte.
– Úgy látszik te sem vagy sérthetetlen, te is csak egy ember vagy. – Ezután szívott egy slukkot a vape-jéből.
– Kisasszony, megint az a mágikus kis dobozka van Önnél?
– Oh, ez? – mutatott rá. – Ez most sárkánygyümölcsös.
– Sárkány? – kapta fel a fejét erre a szóra. – Éppen egy sárkány sebesített meg, amikor…
A lány nem is figyelt rá. Csak egyre közelebb mászott hozzá addig, amíg már benne volt a személyes terében. Látta, hogy a lovag most ki van szolgáltatva, nem igazán tud elmenekülni előle. Hülyének érezte volna magát, ha nem próbál meg a helyzetből semmit se kihozni.
– Nincs itt egy kicsit meleg? – legyezte magát a kezeivel feltűnően. Majd szégyenkezés nélkül kezdte el kigombolni az ingét, éppen eléggé ahhoz, hogy a fehér melltartójának a körvonalai jól kirajzolódjanak.
– Hölgyem, azt hiszem az inge…
– Kuss! – A mutatóujját a lovag sisakja elé rakta, belefojtva a szót, és egyenesen az arcába fújt egy slukkot. – Tetszik az illata, mi? Gondolj bele, milyen lehet az íze?
A lovag megint elgondolkodott. A lány előző ajándéka is segített neki. Most úgyis olyan élethelyzetben volt, hogy legalább egy hétig nem megy sehova. Így nem igazán bánta az ajánlatot. Elvette a lány kezéből, és beleszívott. Ennek is édes íze volt, akárcsak az energiaitalnak. Egy kicsit kikapcsolódott tőle, főleg, hogy a gőz egy jelentős része bent ragadt a sisakjában. Szívott belőle még egy-kettőt. A következő pillanatban már csak azt látta, hogy a lány a karjaiba vetette magát…
A sisakrostély alól nem nemes szavak jöttek ki többé, hanem sűrű, illatos gőz. Gőz, ami eltakarta a lovag elől a valóságot. Minden egyes slukk a vape-ből egy darab volt a már romlásban lévő becsületéből. Ezek a szerek nem voltak olcsó dolgok, és valahogyan fent kellett tartania magát. Így elkezdett fejvadászkodni. Kezdetben hezitált, de végül meggyőzte magát, hogy ő az adott feladata teljesítésével segít másoknak. Arra nem kellett gondolnia, hogy kiket és miért hoz mások elé, vagy éppen öl meg. Ő csak dolgozott, és ezért a munkájáért pénzt kapott, amire igenis szüksége volt.
Nem kellett az életét eddig rohamosan megváltoztató lánnyal újra találkoznia ahhoz, hogy találjon egy újabb mérget magának. Lovagi erkölcsi mivoltának utolsó állomása a snüssz[6] volt. Mindig, akárhányszor nyitotta fel annak a kerek dobozát, hányni tudott volna a szagától. Az alikorn olyankor arrébb is ment, nem bírta elviselni azt a szagot. Viszont amikor a húsz cigarettával felérő kis nikotinpárnácskák kiütötték a lovagot , mindig visszament érte, , akárcsak amikor gyerek volt.
A lovag mindig, amikor felrakta a snüsszt, megállt és elgondolkodott. „Erre tényleg szükségem van?” kérdezte saját magát. Ínyét ugyanúgy csípte mindig. De ez a fájdalom volt az, ami felébresztette a valóságba, majd elaltatta. A feje is már törvényszerűen hasogatott tőle, néha megszédülve duplán is látott. De, ami azt illeti a duplán látást sem bánta. Mivel így duplán látta a lányt is. Azt a lányt, akit szeretett. Először érezte azt, hogy szerethet egy lányt. Ezért a szeretet érzésért az ínye feláldozása csak egy szerény áldozat volt a saját szemében. Szerette, ahogy elkábítva, vape-et szívva, energiaitallal az oldalán van valaki az életében, az alikornon kívül. Ráadásul a lány jött oda hozzá, így nem is érezte azt, hogy lovagi létének bármely szabályát megszegte volna. Nem volt többé eszmény, csak az ínyére tapadó nikotinpárnák keserűsége, és az a sok nyál, ami a gőz mellett eltelítette a sisakját, míg a gyomrában a természetellenes fehér lötty szépen lassan neki is tönkre teszi a testét…
Szembe kellett azzal néznie, hogy ez a hedonista életmód nem tartható fenn hosszútávon. Már a fejvadászat sem fizetett neki elég jól ahhoz, hogy boldogság címszóval tovább károsítsa a testét, és az életét. Valahonnan pénzt kellett szereznie gyorsan, ha azt akarja, hogy ez az életstílusa fennmaradjon. Ugyanakkor nem volt semmije, amit pénzzé tehetett volna. Egykori lovagi páncélja is lyukas volt már sok helyen, fizetségét nem annak karbantartására költi egy ideje. Egyedül sisakja maradt meg közel épp állapotban, ez az ami a legfontosabb volt számára, hogy elmondása szerint ocsmány arcát senki se pillantsa meg. Semmi sincsen, ami megmenthetné! „Megmentés” – jutott eszébe egy pillanatra.
Van valaki, aki mindig megmentette őt. Mindig megbocsátott neki, soha nem haragudott rá. Az alikornja felé fordult. A gondolat már megszületett a fejében, megvolt az elhatározás. A lovag keze, melyet a koffein és a nikotin finom, de megállíthatatlan remegése járt át, a kard markolatára záródott.
– Sajnálom… Anyám!
A lovag nem nézett az alikorn szemébe. Az állat bizalmasan nézett fel a lovagra. Tudta, hogy bízhat benne. Ezt a bizalmat az értetlenség váltotta fel, ahogyan szemei kidülledtek, mikor a hideg acél belehatolt a húsába. Nyüszített, könyörgött azért, hogy szedjék ki belőle a kardot. De az csak egyre mélyebbre hatolt, már a csontjait vágta keresztül. A vörös hús, kék idegek, fehér csontok. Az volt a lovag utolsó kegyes cselekedete, hogy először az ártatlan állat nyakát vágta el. Nem kellett már tovább szenvednie. Nem volt lélek ott, csak egy hófehér szárnyas ló teste összerogyva a földön. Nem lehet tudni, hogy a lovag ekkor mit is érzett pontosan, a sisakja most is eltakarta az arcát.
Egy éjszaka alatt végzett a folyamattal. A fehér szőr ragacsos volt a vértől, a hús szaga meg fojtogató. Lenyírta a halott dús szőrét, lenyúzta a fehér bőrét, és fellógatta. Alaposan összegyűjtött minden vért, hogy azt is külön el tudja adni. A szárnyak és szarv kelt el a leghamarabb, de a húsért és vérért is bőven kapott elég pénzt ahhoz, hogy folytathassa az életet. Még félre is tudott rakni, ha esetleg valaha megszorulna. Ráadásul nem is vettek meg mindent, egy jelentős mennyiségű rész meg is maradt. Felhasználta azt is, nem akarta, hogy felesleg maradjon. Csinált magának egy vadonatúj fehér páncélt. Fehér bőr díszítette azt. Sisakján egy lósörényre emlékeztető minta kapott még helyet. Fehér lovag lett belőle.
Új páncéljában, és a káros triumvirátussal az oldalán gyalogolt a lány házához. A keze remegett, de nem a félelemtől, hanem az elvonási tünetektől. Egy hónapja nem tudott már időt tölteni a lánnyal. Csöngetett és azt ajtót kinyitva a lány csak rámosolygott. Azzal a könnyed, tárgyilagos elégedettséggel, amivel egy új, drága ékszert vesz szemügyre az ember.
[1] alikorn: Mitikus lény, szárnyas egyszarvú. A tisztaság és lelki megvilágosodás szimbóluma
[2] Sisakrostély: A lovagi sisak arcot védő, mozgatható fémlemeze
[3] Pythia: A delphoi jósda ókori papnője, aki kábító gőzöket belélegezve, transzban mondta ki az istenek jóslatait
[4] vape (ejtsd: vép): Elektronikus párologtató eszköz, amely nikotintartalmú folyadékból képez mesterséges gőzt
[5] billogozás: Régies szó arra, amikor a lovakat a sütővassal megjelölik
[6] snüssz: Íny alá helyezhető, nikotintartalmú tasak