John Wall Barger
Translated by Odett Tajti
Az apám nevet. Nevet az öreg. Ugye, érted?
Épp a Quinpool Roadra érünk és ő mesél, mesél egy
történetet. Közben az izgalomtól feje és fehér
szakálla remeg. Emlegeti a nagyanyját, ki bokáját
törte s az egész éjszakát végig nyögte. A kis vidéki
ház e szenvedéstől zengett egész este, egész este.
Mellettünk egy nő gyermekét mellére szorítva megy
s szemünk egészen rá mered. Kérlek, értsd meg ezt!
Ahogy elhagy bennünket egy férfi épp elénk esik le.
Teste sérülten a kövön végig nyúlik. Hörög s reszket.
Arcunk fölé emeljük, de nem érintjük. Csontjai
zúzott darabokban. Tán a tetőről zuhant le ily
nyomorultan? Lélegzete nehéz, nyughatatlanul
cikáznak szemei, mint a verebekéi. És ez a férfi,
mintha csak az apám volna. Korban ott van. Kopasz
fejű, borotválatlan. S egyszerre görcsbe rándul teste,
elhal lélegzete. S eljön, eljön az este. Egy gitár pendül
a közelben. Húrjai szerelemért sírva epednek. Most
mentő érkezik a jelenetbe. Idősödő alakok az utcára
teremnek, szinte ikrei az öregnek. Járókelők gyűlnek
egybe, mind képmásai az öregnek. Még a nő is kis
kutyával és retiküllel kopasz és szakállas. Csak a
rendőr, ki fehér lovon ügetve jön látszik másnak.
Arca, teste akár egy ember csontos váza. Felmászok
rá s kezeim bordái közé akasztom. Lován egy bank s
egy McDonald’s mellett így galoppolunk tova az
éjszakába. S egy falkányi kutyasereg követ
bennünket, ugatásuk végszóként fülembe cseng. S én
lecsukom szemem. És csak képzelem, igazán
elképzelem magamat három évesen. Apám
Triumpf motorjának hátuljába kapaszkodom, ő fog s
kitesz engem, a nevelőnek ott hagy engem.
Engem.
This translation of John Wall Barger’s poem “The Falling Man” (first published in Forget Magazine) won second place in the poetry category of the Varga Katalin Gimnázium’s 2025 literary translation competition. It appears here with the permission of both the author and the translator.